Jump to content

Willhelm Kaiser adminisztrátori jelentkezése


Peti

Ajánlott bejegyzések

Kaiser Willhelm jelentkezése az adminisztrátori pozícióra

 

Magamról:

Sümecz Péternek hívnak, Zalaegerszegen élek. Jelenleg szakgimnáziumba járok informatika tagozatra. Szabadidőmbe általában sportolok, tanulok és gépezek. Legkedveltebb sportom a boksz és a birkózás ezekben még nem értem el eredményt, de ezen változtatni szeretnék. Higgadt vérűnek tartom magam es jó a konfliktus kezelésem. Sokat vagyok a barátaimmal és fontos, hogy jó kapcsolatot ápoljak velük. Ezek mellet fontosnak tartom a gördülékeny és probléma mentes együttműködést és a csapatmunkát. Terhelhető és aktív vagyok amikor csak tehetem és elhatározott is.

 

Magamról a játékban:

Már több mint 3 éve tagja vagyok az MTA-s közösségnek, ez alatt sok helyen voltam admin és frakció leader egyaránt. Összeségében jó visszajelzéseket kaptam a tevékenykedésimmel kapcsolatban és mindig egy jó közösséget tudtunk formálni. A legnagyobb admin rangom 4-es volt, azonban a szerver bezárt emiatt kellet felhagyjak vele. Adminkodás terén sok tapasztalatom van, ugyanis mint ahogy már említettem több helyen is voltam admin, ez által több szituációnak voltam része. Az esetek többségében jó döntést hoztam és ilyen téren még panaszt nem kaptam.

 

Hányszor voltál admin jailben? Miért, és mennyi időre? Csatolj képet az UCP-dről!

Admin jailben nagyon kevés esetben voltam, mindig kerültem a szabálytalan cselekedeteket.

 

Hányszor voltál banolva? Miért és mennyi időre? Csatolj képet az UCP-dről!

Még egy szerverről se kaptam kitiltást.

Szerinted mi egy adminisztrátor feladata?

Az admin feladata példát mutatni a többi játékosnak és azok segítése és a szabályok betartatása. Fontos megértetni az adott játékossal a döntést és annak mértékét.

 

Aktivitási időm:

Általában aktív vagyok amikor csak tehetem.

Hétköznap napi 3 óra amit fixen tudok mondani de ez általában növekszik.

Hétvégente akár 6 órát vagy annál többet is tudok teljesíteni. Az aktivitásom nagyrészét természetesen az adminkodásra fordítanám.

 

Mi a véleményed a csapatmunkáról?

Mint ahogy már említettem fontosnak tartom a probléma mentes és gördülékeny együttműködést ugyanis ez egy jó közösség alapköve, csapatmunka nélkül és összedolgozás nélkül talán az adminkodás kivitelezhetetlen lenne, fontos hogy mindig tekintsünk a másikra és segítsünk neki, gondoljuk át hogy számunka milyen hatással lenne ha a helyében lennénk.

 

Miért pont téged válasszunk?

Azért engem válasszatok mert céltudatosnak és kitartónak tartom magamat, ha kitüzök egy célt magam elé azt mindig teljesítem, soha nem hagyok fel vele. A konfliktus kezelésem is a helyén van és egyszerre több mindenre is tudok figyelni. Adminkodás terén pedig megannyi tapasztalattal rendelkezem.

 

Miért jelentkeztél adminisztrátornak?

Azért jelentkeztem adminisztrátornak mert szeretnék újra egy jó közösség tagja lenni és szeretném segíteni a játékosokat is. Ezek mellet kiszeretném próbálni magamat egy nagyobb szerveren is.

 

Pozitív tulajdonságaim:

·       Kitartó

·       Céltudatos

·       Segítőkész

·       Barátságos

 

Negatív tulajdonságaim:

·        Időnként lusta, de ezen próbálok javítani

·        Rendetlen

·        Haragtartó

·        Makacs

Link to comment
Share on other sites

  • Tulajdonos

Kedves jelentkező!

Örömmel közöljük, hogy a jelentkezési lapja elnyerte a tetszésünket! 

2019.01.12.-én 17:00-kor vagy  2019.01.13.-án 18:00-kor várjuk TeamSpeak 3 szerverünkön. 

 

Megjegyzés: Majd meglátjuk mit hozol össze TS-en. Az alábbi időpontokból tetszés szerint választhat, kérjük jelezzen vissza privát üzenetben, hogy melyik időpontot válassza. Amennyiben egyik időpont sem megfelelő, privát üzenetben megbeszélünk egy másik időpontot.

Link to comment
Share on other sites

  • Peter locked this téma
Vendég
Ez a téma zárva van, nem lehet hozzászólni.
×
×
  • Új létrehozása...

Fontos információ

Ez a weboldal sütiket tárol a számítógépeden, a jobb böngészési élmény érdekében. A sütiket itt tudod kezelni, a weboldal böngészésével beleegyezel a sütik használatába.