Jump to content
Autós körverseny és szépségverseny ×

Dr. Walter Schellenberg karaktertörténete


Walter

Ajánlott bejegyzések

Dr. Walter Schellenberg

 

Walter Schellenberg néven született 1968. március harmadikán Münchenben. Édesapját Walter Friedrich Schellenberg-nek hívták, egy egykori SS-Brigadeführer, édesanyját pedig Hilda Faerlina Schellenberg-nek hívták, aki egy szabónő volt. Az apja múltja miatt elég nehéz volt a családnak. Édesapját 1988-ban vesztette el, ami nagyon súlyosan érintette Waltert, mivel nagyon kötődött édesapjához. Edesanyját pedig 89-ben vesztette el, úgy, hogy még nem heverte ki apja elvesztését. 2 éven keresztül masszív alkoholista vált belőle, amiből egy barátja húzta ki, Dietrich. Walter 1974 szeptemberében kezdte el az általános iskolát. Az iskolában Walter egy nagy termetű erős gyerek volt, aki előszeretettel vegzálta azokat a diákokat, akik a gyengébbeket bántották. A kisebbek csak "Dicker Walti" ként emlegették. .1982 - ben fejezte be általános iskolai tanulmányait. A pályafutását a müncheni rendészeti szakgimnáziumban folytatta. Itt már az első napokban verekedésekbe keveredett, mivel kiderült, hogy apja SS tiszt volt, és emiatt zaklatták őt. De nem hagyta magát, kiállt magáért, és apjáért. 86-ban érettségizett le, kitűnő eredményekkel. Sok barátja nem maradt a középiskolából... A kitűnő eredményeknek köszönhetően felvették 86 - ban a berlini nemzetvédelmi egyetemre, ahol 91-re megszerezte a doktoriját, majd bevonult a Bundeswehrbe századosi rendfokozattal. Itt már Dr. Walter Schellenbergnek hívták. Az öbölháború végében részt vett 1991 elején, 2 kitüntetéssel és egy sebesüléssel tért vissza Németországba. Visszatérésekor előléptették alezredessé. 2003-tól 2006-ig az iraki háborúban aktív részt vett. Többször is megsérült, kapott 8 amerikai, köztük a bíborszívet és 17 német kitüntetést. 2006 végén olyan sérülést szenvedett, hogy már nem számított hadképesnek, ezért előléptették Vezérőrnaggyá, és visszaküldték Németországba. 2007-ben leszerelt, mert nem bírta ki azt, hogy nem mehet a frontra harcolni a bajtársaival. Leszerelése után politizálni kezdett a Bajor tartományban, és csatlakozott az Alternative für Deutschland nevű jobboldali pártba. 2010-ben a Bajor tartományi gyűlés vezetője lett. 2008-ban elvett egy Angela Werner nevű nőt, akivel boldog házasságban éltek egészen 2017-ig. A nő egy vonatszerencsétlenségben vesztette életét Berlintől 20 km-re. Walter összeomlott, lemondott minden tisztségéről, és visszaesett a fiatalkori alkoholproblémáiba. Kis idő múlva összeszedte magát, majd ebbe a városba költözött, ahol nyugodtan szeretné élni az életét. De ez nem volt túl sikeres, ugyanis 2018 decemberében megválasztották Miniszterelnöknek. Azóta is azon fáradozik, hogy az ország lakosai biztonságban, és békében élhessenek. Jelenleg 51 éves, és a körülményekhez képest boldogan éli az életét.

 

Dr. Walter Schellenberg emlékiratai alapján

  • Like 1
Link to comment
Share on other sites

  • 1 year later...

Hozz létre egy felhasználót vagy jelentkezz be, hogy hozzászólhass

Regisztrált felhasználóval kell rendelkezz a hozzászóláshoz.

Felhasználó létrehozása

Regisztrálj be a fórumra, egyszerű!

Új felhasználó létrehozása

Bejelentkezés

Regisztráltál már? Jelentkezz be itt.

Bejelentkezés
×
×
  • Új létrehozása...

Fontos információ

Ez a weboldal sütiket tárol a számítógépeden, a jobb böngészési élmény érdekében. A sütiket itt tudod kezelni, a weboldal böngészésével beleegyezel a sütik használatába.