Walker Laura Létrehozva: December 29, 2021 Megosztás Létrehozva: December 29, 2021 (módosított) OOC magamról: Kovács Máté-nak hívnak 18 éves vagyok. 2011-ben el keztem az általánost amit 2019-ben végeztem el sikeresen. Majd el mentem a Sipos Orbán Szakképző Középiskolába ahova fel is vettek asztalós szakra. Az rp világába 2019 Novenberében csöpentem bele a See MTA V2 szerverén testvéremmel egyetemben. Majd elkezdtem más szervereket keresni és bele csöppentem a Next Gaming szerverébe. Amit 2020.01.01-én el kezdtem játszani és rp-zni rajta. Nagyon meg tetszet és több szempontból magával ragadótt és itt maradtam. Mai napig fent vagyok és játszom rajta és nekem nagyok tetszik és sokat fogok rajta játszani. Ic magamról: Alessandra Clariss-nak hívnak 25 éves vagyok. A Loss Santosi korházban születtem 1995-ben. Édesanyám Rita Mendez, Édesapám Bane Jacob elhunytak autóbalesetben 3 éve. Az anyukám Rita cukrász tanfojamot végzet, Édesapám Jacob pedig autószerelő szakon debütált.Én pedig már kiskoromban kiskocsikkal játszóttam és volt egy rendőr autó is közöttük és mindig üldöztem a bünözöket vele és már akkor el döntöttem hogy rendör szeretnék lenni. Majd mikor el végeztem az általánost egy elég szép eredménnyel el is mentem a rendészetire ahova fel is vettek és sikeresen el végeztem nagyon szép teljesitésekkel. Majd jelentkeztem rendőrnek és fel vettek. Persze én is kadétként kezdtem mint a többiek de én el jutottam a Törzsőrmesteri ranghoz. Szankcióim: Adminisztrátorok és Adminsegédek feladata: Adminsegéd: Nem rendelkezik, olyan jogkörrel mint egy admin, de nagyon nagy szerepe van, hogy az adminisztrátorok ne legyenek annyira leterhelve, a játékosok a kisebb nagyobb kérdéseket nekik tudják felrakni. Az Adminisztrátorok feladata egyik legfontosabb szerepe, hogy egy adott konfliktust el tudjon hárítani. Másik fontos szerepe, hogy a játékosok érdekében megtudja tartani a játék élményeit, ezért közbe tudjon lépni egy adott helyzetbe/konfliktusba. Bárki bármilyen segítségre szorul, tudjon segiteni bárkinek, ne hátráljon meg, tudjon hatni az emberekre, legyenek bármilyenek is. Aktivitásom: Sok időm van játékra leginkább délután. Rp-vel szoktam játszani leginkább a Next Gaming szerverén. A kötelező duty időt be tudom tartani és még többet is. Véleményem a csapatmunkáról: A csapatmunka az élet sok részén nagyon fontos dolog így egy csapatban ,amilyen az admin csapat nagyon fontos, Hogy a csapatmunka meg legyen egymás közt és a csapatmunkához nagyon fontos a jó kommunikációs készség.Én személy szerint a kosár miatt jól megtanultam csapatba dolgozni és egymásra hagyatkozni szóval szerintem nem lesz nehéz beilleszkednem ebbe a jól felépített admin csapatba sem. Miért én legyek akit megbíztok e feladattal? Mivel jól kezelem a konfliktusokat és határozott vagyok ,mindig kiállok a magam igazáért.Szerintem elegendő Rp tapasztalattal rendelkezem amivel tudok segíteni a más/kezdő játékosokon. Emellett persze a játszott percek miatt a szerver terén is tudnák segíteni a kezdő játékosokat. Miért akarok admin lenni? Azért jelentkeztem adminnak,mert segíteni szeretnék a szerveren a játékosoknak és kicsit tehermentesíteni a nagyobb adminokat. Persze segíteni szeretném a szerveren játszó játékosok zavartalan játékát az esetleges más játékosok szankcionálásával. Szerintem minden játékosnak egyszer célja adminnak lenni és én ezt most el szeretném érni. Tulajdonságaim: Pozitív: Talpraesett Megbízható Kedves Megértő Negatív: Nem szeretem, ha olyan oktat ki, aki nem is ért hozzá. Néha szófosásom van Nem szeretem a kapkodást. Néha türelmetlen vagyok. Edited December 30, 2021 by Alessandra Clariss 2 1 Link to comment Share on other sites Több megosztási lehetőség...
Laci Hozzászólva: Február 16, 2022 Megosztás Hozzászólva: Február 16, 2022 Kedves Jelentkező! A lapja elnyerte a vezetőség tetszését, azaz elfogadásra került! Várjuk Discord vagy TeamSpeak 3 szerverünkön meghallgatásra az alábbi időpontban: 2022. 02. 22., 18.00 (Kérünk, hogy megerősítés vagy további egyeztetés céljából keress meg Engem privát üzenetben.) Link to comment Share on other sites Több megosztási lehetőség...
Ajánlott bejegyzések