Raymond West Létrehozva: Március 3, 2023 Megosztás Létrehozva: Március 3, 2023 (módosított) Thomas Febel-nek hívnak 28 éves rác vagyok. Las Venturasi kórházban születtem mindig is orvos akartam lenni. Hát meg is lett. Jelenleg az Országos Mentőszolgálatnál vagyok osztályvezető Főorvos és szép egészségügyi múltal rendelkezem. Családomban anyám bíztatott orvoslétre mivel ő is orvosnak tanult egykor, illetve jó a fizetés is náluk. Anyámat Sofia Anderson-nak hívták, Apámat Martinez Febel-nek. Apám rendőri múltal rendelkezik viszont ő sem maradt ki bíztatott az orvostudományra. Nagyon nagy egészségügyi tudással rendelkezek, nem hiába vagyok osztályvezető Főorvos. Nagyon sokak életét megmentettem már de viszont természetesen voltak olyanok is akiknek a szervezete felmondta a szolgálatot, és eltávozott az élők soraiból. Sok újraélesztésen vettem részt sok betegszállításban illetve régóta vagyok főorvos, viszont most kaptam meg az osztályvezetői rangot ami nem más mint a Országos Vérellátó Szolgálat. Itt is tevékenykedek itt még jobban mint a rendes körökben de azt sem hagyom figyelmen kívül, mégis azért egy főorvos vagyok. Anyám is főorvos volt, viszont annyival vagyok előrébb hogy én osztályvezető vagyok. Nagyon szeretem a munkámat, éés nem nagyon akarom itthagyni. Ezeket a sikereket apámnak is köszönhettem mivel ha nem lenne ő jogosítványom se lenne ezzel együtt állásom se mivel itt vezetni azt kell nem is keveset. Anyám még anno 14-15 éves koromban egy nyáron leültetett egy papírokkal, tananyagokkal teli asztal elé és azt mondta végjunk bele az elsősegély nyújtási vizsgába mivel ő is le tudott vizsgáztatni, mert ő tanított is kezdő ápolónak tanuló embert. Azért kezdte ilyen korán velem mivel azt mondta ha most helyesen figyelek, megtanulok mindent akkor jogosítvány letételekor csak fel kell mutatni a kormány által kiadott oklevelet és ezzel nem is kell törődni. Nagyon sok sikerem van és életmentési illetve általános mentési is egyben és sokáig szeretném végezni az állásom. Az igazgató úrral nagyon jól kijövök azt mondta ha így folytatom akár felfokozást is kaphatok aminek iszonyatosan örülök, de akkor sem szomorkodok ha nem kapok, hiszen ez is nagy mérföldkő az életemben hogy osztályvezető főorvos lehetek, illetve végezhetem ezt az életmentő munkát. Edited Március 4, 2023 by Dr Thomas Febel 1 Link to comment Share on other sites Több megosztási lehetőség...
Ajánlott bejegyzések
Hozz létre egy felhasználót vagy jelentkezz be, hogy hozzászólhass
Regisztrált felhasználóval kell rendelkezz a hozzászóláshoz.
Felhasználó létrehozása
Regisztrálj be a fórumra, egyszerű!
Új felhasználó létrehozásaBejelentkezés
Regisztráltál már? Jelentkezz be itt.
Bejelentkezés