Cameron Hudson Létrehozva: Május 25 Megosztás Létrehozva: Május 25 (módosított) OOC történetem Sziasztok, Ádámnak hívnak Pest megyében élek.Iskola időben nem tudok sokat lenni viszonylag 2-3 órát, hétvégen szinte egész nap is tudok, ha nincsen semmi programom. Általában iskola után játszok, vagy filmezek. Hobbi szinten discordokat configolok, vagy olyan dolgokat csinálok, ami nekem tetszik és eltudom magam foglalni velük. Nyitott vagyok sok dologra, ami érdekel. Szeretek csapatban dolgozni és véleményem szerint, ha egy jó csapatot szeretnénk kialakítani frakcióba akkor egy jó szervere közösség is szükséges hozzá, ahol a játékosok összetartanak. Jól tudok csapatban dolgozni, mint fentebb is írtam, emberi hangnemben beszélek az emberekkel, feltéve ha ők is megadják a nekem járó tiszteletet. Mondhatni elég régóta foglalkozom az MTA-val, és ezen a szerveren kezdtem el a pályafutásomat. Magát az RP-t Sa:Mp kliensen kezdtem, így az elmúlt 3-4 évben sok mindennel találkoztam és megtapasztaltam. Rengeteg MTA szerveren megfordultam, de eddig ezt a szervert találtam a legszimpatikusabbnak. karaktertörténet -Életkor: 35 életév -Testsúly: 80kg -Magasság:180cm Cameron Hudson megnézett egy Los Santosról szóló prospektust, amit felvett a földről, és elkezdett olvasni a városról, és úgy döntött, hogy belekezd ugyanabból a régi szarból, egy újabb rossz életbe. Ideje repülőre ugrani zsebébe 1.500$-árral, és megnézni. Érkezéskor Cameron egy olyan életbe kezdett bele, amit jól ismert, mivel egy dollárát hogy szerezzen, az utcákon kellett vándorolnia. Cameron megértette a lényeget, mert megélte, és ebből jött, és tudta, hogyan használja fel a maga javára de Cameron legnagyobb félelme hogy, egyszer útszára kerül. Ez az idő más lesz, mint a múlt. Cameron tudta, hogy ezen a világon semmi sem jár ingyen, mindenhez kemény munka kell. Azt tette, amit tudott, körbejárta az embereket, mindenkivel beszélgetett, ami lehetőséget adott számára, hogy kapcsolatokat létesítsen. Tudta, hogy ez egy trükkös feladat, mivel egyesek gyanakodni fognak, hogy ki ez az új arc a városban, és miért teszi fel ezeket a kérdéseket, ami kockázattal jár. Szerencsére Cameron látta, hogy könnyedén bajba kerül a baromságai miatt. Cameron találkozott olyan emberekkel, akik úgy tettek, mintha a barátai lennének, hogy személyes haszonszerzésre használhassák. Találkozott olyan emberekkel, akik megpróbálták kihasználni, és találkozott néhány emberrel, akik egyszerűen ostobák voltak. Cameron azon töprengett, mennyi víz fér el a híd alatt, mielőtt túlcsordulna, és érezné, hogy a felhalmozódott gondok miatt megőrül. Sajnos Cameron tisztában volt ezzel az érzéssel, hogy ezt az időt jól elfogadja, majd úgy döntött, hogy ezt a dühöt arra használja, hogy még erősebben nyomja. Abban a küldetésben, hogy találkozzon azokkal az emberekkel, akikkel találkozni szeretett volna, kibővítette álmát. Tisztán rossz helyen, volt rossz időben Beszélgetni kezdett ezekkel a férfiakkal, tudván, csak pillanatok kérdése, hogy eldöntsék, mi fog történni vele. Mikor össze ismerkedett azokkal az emberekkel tudta hogy rossz döntést hozott, majd rájött hogy hiba volt, és egyszer csak BOOM szirénák megszólaltak a zsaruk voltak, és ez azoknak az embereknek házát körül vették, Cameron tudta, mit kell tennie, felpattant a biciklire, és azt kiabálta, hogy Jöjjenek be!! Cameron ekkora határozta el hogy, ő rendőr akar lenni, így belekezdett a pályafutásába. Cameron elkezdett kutakodni, újságokba faliújságokon, aztán rájött hogy van egy könyvtár a közelben, majd a biciklire pattant és megindult oda. Cameron megérkezett a könyvtárba oda ment a legközelebbi számítógéphez, majd rá keresett A magyar rendőrség toborzására. Cameron mikor meglátta hogy, esélyes bejutni az állományba így neki is kezdett az önéletrajznak való megírásának, amint megírta azzal a lendülettel küldte is el a toborzás email címre. Cameron 5 évvel később már egy hivatásos állomány tagjává vált, de nem akármilyen rendőr vált belőle, mivel Cameron az elmúlt 5 év alatt elvégzett egy Rendvédelmi főiskolát, így már századosi pozícióban is elfoglalhatja helyét. De Cameron be is töltötte a pozíciót. Cameron egyik este mikor hazaért azon töprengett fürdés közben, hogy mi jó élete lett, mindig is abba a hitben volt hogy tényleg olyan lesz mint aminek a szülei lehordták, DE mégsem, a szülei még lennének, akik sosem támogatták, mert sosem tanult s vitte a pénzt otthonról nem járt haza, mindig rossz emberekkel mozgott. Cameron egyik nap kivett szabadságot hogy hazautazzon a szülővárosába, majd miután hazaért, a temető irányába vette magát, Cameron miután a temetőbe érkezett Dísz egyenruhába, hogy hátha fentről látják a szülei. Cameron oda sétált, leült a sírral szemben lévő paddal, majd elkezdett mesélni. ,,Anya-apa, tudom jól hogy nagy csalódás voltam az életetekben, és ezt már nem tudom jóvá tenni, de megszeretném mutatni hogy, mi lett belőlem és remélem láttok engem fentről s remélem hogy büszkék vagytok rám. Amióta elveszítettelek bennetek, állandóan fudart a bűntudat hogy, nem hallgattam rátok, és bízok benne hogy megbocsátotok….” Cameron elmesélte az életé hogy mit történt vele, majd elindult a Motelhez, kivett egy szobás helyet és hét napot ott töltött. Míg a hétnapban a szülővárosában tengődött, elment az összes helyre ahol a szüleivel jártak hogy, felidézze az emlékeit. Cameron a hét végére visszaérkezett Los Santosba és az életét folytatta a rendőri hivatásba. Frakcióval való tervem Frakcióként az ORFK célja a realizmusra törekedni, miközben a szórakozásért is törekszünk. Emiatt erős bajtársiasságot szeretnénk ki építeni a frakció tagjai között, ami azt eredményezné, hogy a tagok rendkívül szívesen fogadnák az újonnan csatlakozókat. Míg megtörténik, hogy az ORFK-tagokat időről időre le kiabálnak a felügyelők IC, ez olyasmi, amin együtt nevetünk, miközben discordon kommunikálunk. Mindannyian megértjük, hogy szerepet játszunk, és ezt szeretnénk megtanítani a frakciónkhoz csatlakozó új tagoknak. Ennek a frakciónak az a célja, hogy bemutassuk a frakciónkat, annak parancsnokságát és az általunk nyújtott szolgáltatások típusát. Arra fogunk törekedni hogy valósághű bűnüldözési szerepjátékot biztosítsunk, és valósághű élményt nyújtsunk a szerveren a bűnüldöző szervekről a szerveren belül, a Magyarország rendőrség frakciója pontosan a Magyarországi rendőrségre és annak struktúráira alapoz. A Magyaroszágon Rendőrkapitánysághoz hasonlóságok láthatók a Magyarországi Rendőrkapitányság frakciójának felépítésében, rangsorolási felépítésében, a járművekben, az egyenruhákban és egyebekben. A Los Santos-i(Magyarországi) Rendőrkapitányság frakciója elengedhetetlennek tartjuk, hogy megpróbáljuk pontosan képviselni a Magyar rendőrséget. A Los Santos-i(Magyarországi)Rendőrkapitányság frakciójának alapelvei annak biztosítása, hogy szigorú politikákat, eljárásokat és szabályokat alakítsanak ki és vezessenek be, mind karakterbeli, mind karakteren kívüli szinten. ORFK által szeretnénk nyílt napokat szervezni, mely toborzással és a rendvédelem bemutatásával szolgálna, amellett fegyverbemutató, és szolgálati jármű, és kényszerítő eszközök bemutatás, gumibot, sokkoló, bilincs. Bemutatni egy rendőri intézkedést, és előállítást. A résztvevők számára elérhető lesz egy igazoltatás lebonyolítása, és előállítása. Wilson Greak- Vezérőrnagy(Alleader) Rendfokozatok Tiszthelyettes - Őrmester - Törzsőrmester - Főtörzsőrmester Zászlosok - Zászlos - Törzszászlós - Főtörzszászlós Tisztek - Hadnagy - Főhadnagy - Százados Főtisztek - Őrnagy - Alezredes - Ezredes Tábornokok - Dandártábornok - Vezérőrnagy - Altábornagy Ezek a Rendfokozatok nem saját készítésűek, hanem a Magyar rendőrség hivatalos rendfokozatai. Miért ezt a frakciót választom? IRL mindig is érdekelt a rendvédelem, ezért választottam a rendészeti iskolát hogy teljesíthessem egy álmot, mellesleg sokat bújom BTK és PTK-t, a rendőrségi etikai kódexeket és egyéb más tudnivalókat a rendvédelemről. Más szerveren is megfordultam mint frakció leader SAPD(1 hónap), BCSO(7hónap), EMS(2hónap), és Mehanic(1,5hónap) de nem MTA-n. Azért szeretném megpályázni a frakció mert van tapasztalatom a rendvédelemben, és szeretném itt is bebizonyítani hogy alkalmas vagyok a frakció vezetésére. Alosztályok TEK-Terrorelhárítái-központ NNI-Nemzeti Nyomozó Iroda Pozitívumok/Negatívumok rólam -Szeretek csapatban dolgozni. -Szeretek segíteni játékostársaimnak -Ha nekem nem adják meg a tiszteletet ne is várják azt hogy én is emberi hangnemben beszéljek velük. -Utálom a hazugságot -Ha ideges vagyok könnyen kikelek magamból. -Könnyen felidegesítem magam. Skinek, kocsik - Kocsikra meg Skinekre nincs szükségem, teljesen jók azok amik vannak. Alosztályba való jelentkezés Alosztályba való jelentkezés csak egy adott rendfokozattól lehetséges, és csak az alosztály vezetőjénél van rá lehetősége. A feltételei a frakcióban való teljesítés, aktivitás és frakcióhoz való hozzáállás. Remélem Tetszett, és köszönöm hogy elolvastad! Edited Május 30 by Cameron Hudson Link to comment Share on other sites Több megosztási lehetőség...
Főadmin Engi Hozzászólva: Május 27 Főadmin Megosztás Hozzászólva: Május 27 Szia. Leírnék pár észrevételt a lapoddal kapcsolatban, amit javaslom javíts, hogy egy jó lap legyen. Az OOC részhez egy keresztnevet, vagy egy becenevet írj bele, hogy tudjuk, hogyan szólíthassunk. (A Cammeron is jó, ha úgy szeretnéd) On 2024. 05. 25. at 18:16, Cameron Hudson said: hogy belekezd t ugyanabból a Egy két apróbb elírás, helyesírási hiba figyelhető meg a lapban, mint az idézet is mutatja, javaslom illeszd be a lapod szövegét egy helyesírás ellenőrző programba, sokkal igényesebb lesz a lap, ha nem lesz teli ilyen hibákkal. Az IC karaktertörténeted dolgozd át, konkrétan azt lehet megérteni belőle, hogy a karaktered az illegalitás útjára állt rá, miközben egy rendvédelmi frakciót pályázol meg. Több helyen zavaros az IC karaktertörténet, nehezen lehet megérteni, hogy pontosan mit is akarsz ezzel leírni. On 2024. 05. 25. at 18:16, Cameron Hudson said: A frakciónak lesz külön BTK készítve, megszabva a büntetés súlyossága és szabálysértések büntetésének ára. BTK-val már rendelkezik a szerver, ezt a mindenkori SA vagy FA hatásköre szerkeszteni, ha valami módosítást szeretnél a jelenlegiben majd végrehajtani, velük szükséges egyeztetni. Figyelj a helyes nagy és kis betű használatra, néha kis betűt írsz, ahova nagy kéne. Formázáshoz annyi tipp, ezeket a piros szövegkiemelőket vedd le, borzasztóak. On 2024. 05. 25. at 18:16, Cameron Hudson said: -Ha nekem nem adják meg a tiszteletet ne is várják azt hogy én is emberi hangnemben beszéljek velük. Érthető, de ha leader leszel, ezen fontos lesz tudnod változtatni. Most így ennyit találtam, ha kimaradt valami, amit később észreveszek, majd pótolom. Mindenképpen sok sikert kívánok a laphoz, és tényleg csak ajánlom, hogy javítsd ki azokat, amiket leírtam. 1 Link to comment Share on other sites Több megosztási lehetőség...
Cameron Hudson Hozzászólva: Május 28 Author Megosztás Hozzászólva: Május 28 (módosított) 7 órája , Engi said: Szia. Leírnék pár észrevételt a lapoddal kapcsolatban, amit javaslom javíts, hogy egy jó lap legyen. Az OOC részhez egy keresztnevet, vagy egy becenevet írj bele, hogy tudjuk, hogyan szólíthassunk. (A Cammeron is jó, ha úgy szeretnéd) Egy két apróbb elírás, helyesírási hiba figyelhető meg a lapban, mint az idézet is mutatja, javaslom illeszd be a lapod szövegét egy helyesírás ellenőrző programba, sokkal igényesebb lesz a lap, ha nem lesz teli ilyen hibákkal. Az IC karaktertörténeted dolgozd át, konkrétan azt lehet megérteni belőle, hogy a karaktered az illegalitás útjára állt rá, miközben egy rendvédelmi frakciót pályázol meg. Több helyen zavaros az IC karaktertörténet, nehezen lehet megérteni, hogy pontosan mit is akarsz ezzel leírni. BTK-val már rendelkezik a szerver, ezt a mindenkori SA vagy FA hatásköre szerkeszteni, ha valami módosítást szeretnél a jelenlegiben majd végrehajtani, velük szükséges egyeztetni. Figyelj a helyes nagy és kis betű használatra, néha kis betűt írsz, ahova nagy kéne. Formázáshoz annyi tipp, ezeket a piros szövegkiemelőket vedd le, borzasztóak. Érthető, de ha leader leszel, ezen fontos lesz tudnod változtatni. Most így ennyit találtam, ha kimaradt valami, amit később észreveszek, majd pótolom. Mindenképpen sok sikert kívánok a laphoz, és tényleg csak ajánlom, hogy javítsd ki azokat, amiket leírtam. Szia! javítottam az észrevételeid, és köszönöm hogy, jelezted. A karaktertörténetem is bővítettem s át fogalmaztam. Beraktam helyesírás javítóba, amiket jelzett kijavítottam. A negatívitásomat hogy, “Ha nekem nem adják meg a tiszteletet ne is várják azt hogy én is emberi hangnemben beszéljek velük.” ezen igyekszem változtatni, hogy ne a frakcióra se rám frakció vezetőként ne vessen rosszfényt. Edited Május 28 by Cameron Hudson Link to comment Share on other sites Több megosztási lehetőség...
Wilson Greak Hozzászólva: Május 28 Megosztás Hozzászólva: Május 28 Személy szerint ismerlek, azt is tudom, hogy nem egy frakció forgott meg már a kezedben. Megbízható vagy, és véleményem szerint jól kordában tudnád tartani a frakciót. Én támogatom a pályázatod, sok sikert. 1 Link to comment Share on other sites Több megosztási lehetőség...
Főadmin Engi Hozzászólva: Május 30 Főadmin Megosztás Hozzászólva: Május 30 Kedves Jelentkező! A vezetőség áttekintette a pályázatát, és úgy döntött hogy elutasításra kerül! (Ettől függetlenül várlak titeket DC-n egy megbeszélésre, melynek időpontját leegyeztetjük privátban.) Link to comment Share on other sites Több megosztási lehetőség...
Ajánlott bejegyzések