Jump to content
Autós körverseny és szépségverseny ×

Ajánlott bejegyzések

lNATr9K.jpg
A Russian Bratva  egy erősen decentralizált szervezet,a világ második legnagyobb illegális szervezete. Tíz többé-kevésbé autonóm bandából áll, amelyek többnyire egymástól függetlenül működnek. A tagság működését ugyanakkor egy tizenkét fős testület felügyeli, bár az erőforrásaikat nem vonják össze. A testület tagjai a világ különböző pontjain találkoznak, a megbeszéléseket többnyire ünnepi alkalmaknak álcázzák.Tagjainak száma körülbelül 9 ezer.Bevétel forrásai a drogkereskedelem és embercsempészet, de amellett pénzmosással is foglalkoznak,kereskednek fegyverekkel, szednek védelmi pénzt és hajtanak is be. Mindezzel az éves bevétel 8,5 milliárd dollárra becslik.
 
r86FN.png
Az Előzmények
A szervezetet Sergei Mikhailov (volt pincér,aki börtönben ült csalás vádjával) alapította a késő 1970-es években,az 1980-as évek elején. Moszkva Solntsevo keruletéből indult az egész,ez a "központ
" .A banda munkanélküli, agresszív fiatal férfiakat alkalmaz,akik már kerültek szembetűzéssel a törvénnyel.Ők a "gyalogos katonák".A Solntsevo kerületen halad keresztül az M-KAT autópálya ami Ukrajna felé tart, és ott van a Vnukovo Nemzetközi reptér,amiket a banda ural,így könnyűvé teszik a terjeszkedést,és ezeket kihasználva a banda az autó-import bizniszben is jelen van. Az 1990-es évek elején a szervezet szembetűzésbe került a Csecsen maffiával. Együtt az Orekhovskaya bandával és a többi Szláv MOBbal kiűzték a Csecsen maffiát. A leszámolás a Kazahsztán Mozi előtt történt, Solntsevkaya győzelemmel; 6 Csecsen és 4 Solntsevkaya tag halt meg az összetűzésben.
Az 1990-es években felbérelték Vyacheslav Ivankovot, hogy utazzon Brington Beach-be, New York államba. Azért küldték, hogy egyesítse a helyi Orosz zsidó MOBokat, vegye át az irányítást és állítsa az oldalukra őket.Az FBI egyből ráállt, és el is csukta őt.Ő volt az első amerikai Orosz maffiózó, akit lecsuktak.

 
 
Illegális ágak,helyszínek
Aktív területek: Kelet-Európa és a kelet-európai Oroszország,USA,Kanada,Spanyolország,Portugália,Franciaország,Magyarország
A maffia Izraelben is megtalálható, ahol nagymértékű pénzmosást folytatnak.Legfőbb águkból származóan pedig az egész világon megtalálhatóak,a nemzetközi drogüzletben. Az 1990es évek vége felé közeledve a maffia beépült a banki életbe is,hogy elősegítsék a pénzmosást.

Szövetségesei: Olasz-Amerikai maffia, Örmény maffia, Izraeli Maffia, Korzikai Maffia, Olasz bűnszervezetek,Ír MOB, Szerb Maffia, Bolgár Maffia, Albán Maffia, Macedón, Görög, Románm Török maffia és a Los Zetas.
Illegális tevékenységek: Embercsempészet, Drogkereskedelem, gyilkosság, rablás,pornográfia,vesztegetés, védelmi pénz szedése,csalás,illegális szerencsejáték és pénzmosás.
 
 
Egy szelet Los Santosból
A folyamatos terjeszkedések folyamán,egy oroszországi Vezető felkereste Yurit, aki sokat bizonyított a maffiának. Los Santosban sok Orosz származású él illegális életet, több baráti kör állt össze. Yuri feladata szinte ugyan az, mint Vyacheslav Ivanové. Ha Yurit elkapják,halál vár rá és családjára. Kapott kezdő tőkét, amiből megvásárolta a Pig Pen-t. Találkozásra és megbeszélésekre, eligazításokra alkalmas hely, és kiváló fedezet, a nagy pénzbevételre. Yuri után küldtek két srácot, Vitya-t,aki pénzügyi tanácsadó volt a maffiánál,és Alexej-t akinek jó a tervezőkészsége.
 
Rangok
-Pakhan:Ő az egész maffia főnöke,ő irányít mindent,mindenről és mindenkiről tud ami és aki fontos.Ő dönt a rablásokról, gyilkosságokról és az üzletekről.
-Sovnietik:Tanácsadó,ő áll a legközelebb a főnökhöz,benne bíz meg a legjobban a főnök.Segít a döntésekben, kiszámítja a dolgokat,segít a tervezésben.
-Obschak:Ő a pénztáros avagy kincstárnok.Beszedi a védelmi pénzt a katonák segítségével a környék üzletembereitől,gazdagoktól és üzlet tulajdonosoktól.
-Brigadier:Egy kisebb csoportot irányít ami katonákból áll.Munkákat és feladatokat oszt nekik,továbbítja a dolgokat a feljebbvalóktól.
-Boveyik:Megbízható "harcos",aki feladatokat teljesít a Brigadiernek.
-Shestyorka
:Részt vesz az illegális életben és a gyűléseken,de még nem bizonyított eleget, még zöldfülű a maffiában. Sok dolgot ami nem olyan fontos vele csináltatnak meg. Ő viszi el a balhét.
 
Egy kis OOC rész

Nem terveztem OOC részt mivel ez nem olyan sokat befolyásol,ez inkább ilyen bemutatkozás szerű.Láttam,hogy nincs Orosz maffia/banda vagy hasonló, gondoltam bele vágok.Noel vagyok, 21 éves,6 éve RP-zek és az RP szervereken van körülbelül 6000 órám amiből 1500-at maffiákkal foglalkoztam (maffia RP stb.). 5 éve ismerem Vitya-t (Krisztiánt)személyesen,és 2 éve RPzek vele,ő 4 éve RP-zik. Alexejt(Ádámot) is ismerem személyesen évek óta aki 3 éve RP-zik, de vele csak 1 hónapja RP-zünk,mégis úgy látom hogy megvan a csapatjáték és összhang.
Skinek adottak link ~ https://www.gtainside.com/en/sanandreas/skins/93968-vincent-gonitti-max-payne-2/

https://www.gtainside.com/en/sanandreas/skins/103422-007-from-russian-with-love-james-bond-sean-connery-pack/

gtaall.com/gta-san-andreas/skins/116688-john-wick-skin-keanu-reeves.html

 

Autók~ 1= Burito 

2 = BMW M5 

1 = Maverick

1 = G65 Mercedes Benz

HQ~ [Pig Pen]


Bővítés/módosítás és RP képet várhatók

 

Edited by ShakNoel
Link to comment
Share on other sites

  • Peter locked this téma
Vendég
Ez a téma zárva van, nem lehet hozzászólni.
×
×
  • Új létrehozása...

Fontos információ

Ez a weboldal sütiket tárol a számítógépeden, a jobb böngészési élmény érdekében. A sütiket itt tudod kezelni, a weboldal böngészésével beleegyezel a sütik használatába.